Tavasszal a ruhatáram is átesett a minimalizmus inspirálta lomtalanításon. Akkor odáig jutottam, hogy az éppen szezonális ruháim közül csak azokat tartottam meg, amelyeket tényleg hordok.

Ennek eredményeképp végre

  • elfértünk a ruhásszekrényben,
  • megszűnt a “Nincs mit felvennem!” ↔ “Tele van a szekrény ruhákkal!” paradoxon,
  • újra felfedeztem magamnak egy-két elfeledett ruhadarabot,
  • átláttam, hogy milyen ruháim vannak és mire lehet még szükségem.

Egyébként végül semmilyen ruhát nem vettem, mivel nem volt olyasmi, amire feltétlenül szükségem lett volna. Párszor próbáltam farmer ruhát venni, de végül egyik sem tetszett igazán.

A nyár beköszöntével alig vártam, hogy legyen egy kis szabaidőm és az aktuális időjáráshoz igazíthassam a gardróbom. Elővettem a szekrény tetejéről a ruhatároló dobozomat és a saját cuccaimból shoppingoltam az idei nyári ruhatáramhoz. Tök jó érzés volt újra felfedezni magamnak a nyári ruháimat. Sokkal jobban értékelem őket most, hogy egy éve nem találkoztunk. A tavaszi ruhák melegebb darabjait pedig ugyanebbe a dobozba tettem el nyári álmot aludni.

Így állt össze a nyári ruhatáram 18 darabból álló magja, amelynek felét 9 db fehér-rózsaszín-kék színpalettán elhelyezkedő felső teszi ki. Van itt rövidebb, hosszabb, ujjatlan és hosszúujjú is. Igyekeztem könnyen szellőző, pamutos darabokat választani.

Tops

A felsőket két rövidnadrággal, egy szoknyával és egy capri nadrággal párosítom. Az egyszerű színpalettának és a minimális mintáknak köszönhetően majdnem bármely két darab illik egymáshoz.
A két rövidnadrág elég hasonló, ezért majd meglátom, hogy tényleg hordom-e mindkettőt. Azt pedig a fotózás közben vettem észre, hogy a szoknya nincs már olyan jó állapotban (van rajta egy folt és egy kisebb lyuk is), ezért szeretnék majd egy másik szoknyát is beszerezni.

A ruhatáram büszkesége a frissen beszerzett farmer ruhám. Azon túl, hogy a legjobb viselet nyáron, nagyon büszkén hordom, mert ez az első darab amit a H&M Conscious kollekciójából szereztem be. Ezek azok a termékek, amelyeket a vásárlók által beadott ruhák újrahasznosításával készítenek.

Ruhak

Rétegezéshez egy fehér kardigánt és egy csíkos cropped pulcsit választottam. Eredetileg úgy terveztem, hogy 1 db birkenstock papucsban tolom végig a nyarat, de egy pár napja rátaláltam erre a kék szandálra, amikor végignéztem a cipőimet. Remélhetőleg hasznát veszem majd, amikor kicsit csinosabban szeretnék felöltözni.

IMG_4538

A cipőket egy orchideára és egy macskára lecseréve így néz ki az egész:

IMG_4525

A fentiek alapján felmerül néhány kérdés.

Ez minden?

Természetesen nem. Rendelkezem ezen kívül még itthoni és sport ruházattal, pizsmával és fehérneművel is. Nyaraláshoz viszek magammal fürdőruhát és strandpapucsot is. Bár egyébként volt már olyan, hogy a Birkenstock papucs is jó volt a stradon.

De mi lesz, ha hirtelen 15 fok lesz júliusban?

Akkor bizony megfagyok. Vaaaaagy előveszem a ruhás dobozom és túrok belőle valami melegebbet magamnak. Nem tettem el nagyon mélyre a zárt cipőmet, az esőkabátomat és a farmernadrágomat sem.

De mi lesz, ha esküvőre vagy temetésre megyek?

Akkor felveszem a 3 elegáns ruhám közül az egyiket. Ezeket azért nem tartom a ruhatáram állandó részének, mert nagyon ritkán hordom őket. Ha külön helyen tárolom őket, akkor nem nehezítik meg a reggeli “Mit vegyek ma fel?” kört, mivel úgysem reprezentálnak valós lehetőséget. Sosem feszengenék csinos, de kicsit izzadós ruhában, ha nem muszáj. 🙂

Nem kell nagyon gyakran mosnom?

Szerintem ugyanolyan gyakran kell mosnom mint eddig. A háromszor ekkora ruhatáramból is csak a kedvenceimet hordtam és amikor azok elfogytak, akkor nekiálltam mosni. Az egyetlen különbség, hogy az üresen tátongó szekrény sokkal egyértelműbb indikátora annak, hogy itt az ideje a mosásnak. Egyébként 9 felsővel + 1 ruhával alsó hangon 10 napig jó vagyok. Hetente 1x pedig csak rászánom magam a mosásra.

Hát így néz ki az én kis minimális nyári ruhatáram. A tavasziból kiindulva már egész biztos vagyok abban, hogy jól fog működni ez is és remélem, hogy a nyári utazásokra pakolást is egyszerűbbé teszi majd.

 

Advertisements

3 thoughts on “Nyári (minimalista) Ruhatár

  1. Szia! Szerintem nagyon jó az összeállításod. 🙂 Én is próbálkozom a kapszula-gardróbbal, bár én nem voltam ilyen ügyes: szerintem az én “minimális” ruhatáramon még mindig van mit faragni. A tavaszi ruhatáras posztodban említetted, hogy néhány használt ruhádat a H&M-ben adtad le. Nem tudod esetleg, hogy cipőket is lehet-e bevinni? Előre is köszi 🙂
    U.i.: Nagyon tetszik a blogod. Csak így tovább 🙂

    Liked by 1 person

    • Szia Anita, nagyon köszönöm!
      Szerintem cipőket nem vesznek be a H&M-ben, mert azokat nem tudják úgy a rostjaikra szétbontani, hogy utána újra anyagot készíthessenek belőle, de őszintén szólva nem kérdeztem rá náluk. Amit biztosan tudok, hogy fehérneműt nem fogadnak el és ezen kívül más korlátozásról nem tudok. A cipőimet egyébként adományboltban örömmel fogadták,még a kissé viseltek állapotó, de még használható darabokat is. 🙂
      Sok sikert a ruhatár minimalizáláshoz! 🙂

      Liked by 1 person

Leave a Reply

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out / Change )

Twitter picture

You are commenting using your Twitter account. Log Out / Change )

Facebook photo

You are commenting using your Facebook account. Log Out / Change )

Google+ photo

You are commenting using your Google+ account. Log Out / Change )

Connecting to %s